2016. június 27., hétfő

Manikűrvadász 26. forduló


Elérkezett a következő, szám szerint a 26. Manikűrvadász forduló ideje is, most én is részt veszek benne, szerencsére volt rá időm. :) Ezt a fordulót Timi szervezte.

2016. június 20., hétfő

Holographic chevron double scaled gradient + video tutorial


Inspired by Simply Nailogical

Már régóta tetszik a scaled gradient díszítő technika, aztán a napokban végre arra is rávettem magam, hogy kipróbáljam. Az inspirációt ehhez a manikűrhöz Cristine (Simply Nailogical) videója (link) adta, de nem akartam három sávos átmenetet (triple scaled gradient) készíteni, így csak kettővel készítettem el, így double scaled gradient lett belőle, és a cikcakkos minta miatt még akár double scaled chevron scaled gradient-nek is lehet hívni. Hú, hosszú a neve. :D Én lila-kék/teal változatban készítettem el. Ja, és holografikus lakkokkal. :)

Úgy kezdődött az egész, hogy az alap a Cupcake Polish - Berry Good Looking volt (ami egyébként gyönyörű!), annyira tetszett, hogy nem akartam lemosni, így aztán mintáztam rá, így. :D Ez az első scaled gradient-em, de azt hiszem, egész jól sikerült. Ti mit gondoltok? :)

I was admiring scaled gradients for a long, long time, then I decided to try it out myself as well. My inspiration was Cristine's (Simply Nailogical) Dragon/chevron triple scaled gradient manicure but I wasn't brave enough to go for the triple scaled gradient, so instead I did a double scaled chevron gradient. Wiith purple and teal/blue holographic polishes. :)

Storytime: I was wearing Cupcake Polish - Berry Good Looking (which is gorgeous) and I wanted to do nail art but did not want to remove BGL... so this idea came, to do a scaled gradient. For a first time ever scaled gradient, I think I did alright. What do you think? :)

2016. június 19., vasárnap

Born Pretty Store XL Large Clear Jelly Stampers


Tesztelésre érkezett // Sent for review

10% kedvezmény // 10% off code: KHSQ10

Nem is olyan régen megjelenek a nagyméretű, ún. XL clear jelly átlátszó nyomdázók a Born Pretty Store webshopjában is, és úgy gondoltam, kipróbálom őket, így kértem mindkét típusból a tesztcsomagomba. Mi is az átlátszó nyomda? Át lehet rajta látni nyomdázás közben, így nem csúszik el a minta (pl. vonalak).

A tartó és a párna is átlátszó, érzékeny anyagból készült, így TILOS acetonos körömlakklemosóval áttörölni vagy megreszelni, bufferezni, mert nem marad átlátszó. Tisztítása szöszleszedő hengerrel vagy celluxszal ajánlott. Át lehet mosni szappanos vízben is, illetve áttörölni ACETONMENTES körömlakklemosóval. Acetonos körömlakklemosó a tartóhoz sem érhet, mert átlátszatlanná teszi a felületét. Mindkét nyomdán van védőkupak, és Born Pretty Store lehúzó is jár hozzájuk.

***

Recently Born Pretty Store started selling XL Clear Jelly stampers, so I thought, I should try them out. These are see-through stampers, perfect for geometric, stc. patterns where you need precise allpication.

ATTENTION: do not use acetone or nail polish remover with acetone on these stampers, as it will blur the material and it will no longer be see-through. Don't use it on the stamper head, or even the holder as it is also sensitive to aceton. Don't buff the stamper head! Instead, use a lint roller or tape to clean it and you can also wash it with soap and water. Or use acetone free nail polish remover, if needed, if it does not want to work. Each stamper comes with a cap and Born Pretty Store scraper as well.

2016. június 17., péntek

Born Pretty Store BP-L015 stamping plate + Ya Qin An Stamping Polish #15


Tesztelésre érkezett // Sent for review

10% kedvezmény // 10% off code: KHSQ10

Ma két dologról is írok nektek, amit a Born Pretty Store webshopból kaptam tesztelésre. Az első egy nyomdalemez, a BP-L015, a másik termék pedig egy nyomdalakk, a Ya Qin An #15 kódú, élénk rózsaszín/pink/magenta színű lakk. Három körmöt is készítettem, és mindegyikhez van videó is! ;)

In this review post I will show you 2 Born Pretty Store products: first, BP-L015 stamping plate, then Ya Qin An stamping polish in the color #15, which is a hot pink colored stamping polish. I made 3 nail arts and I also have video tutorial for all if them, so stay tuned! ;)

2016. június 15., szerda

Born Pretty Store BP-50 stamping plate + tutorial video


Tesztelésre érkezett // Sent for review

10% kedvezmény // 10% off code: KHSQ10

Újabb Born Pretty Store tesztcsomagom érkezett nemrég, amiből először egy nyomdalemezt mutatok be nektek, a BP-50 kódút. Innen a két felső minta a kedvencem. Puhább nyomdázóval használtam, sima- és nyomdalakkal is működtek a minták nekem.

Today's review post is about a Born Pretty Store stamping plate, BP-50 which has 4 patterns - my favorites are the 2 upper one. I used them with a squishy, marshmallow stamper and regular nail polish and stamping polish as well, they worked fine.

2016. június 14., kedd

Stamping plate review // Nicole Diary ND-101, ND-102, ND-105, ND-106, ND-107


Tesztelésre érkezett // Sent for review

Gift coupon code: Do2016

Nemrégiben megkeresett a Nicole Diary márka, hogy küldenének tesztelésre dolgokat, erre én persze - némi nézelődés után - igent mondtam. A márka (vagy nevezhetjük eladónak is akár) nem rendelkezik saját weboldallal/webshoppal, mint a többi, hasonló márka (BPS stb.), hanem Amazonon és Aliexpressen árulja a termékeit; a szállítás ingyenes mindkét helyen. Illetve úgy is meg tudjátok találni az oldalukat, ha rákerestek a Nicole Diary keresőszavakra Amazonon vagy Aliexpressen. A szokásos, máshol is megtalálható termékek mellett ők árulnak saját márkájú nyomdalemezeket és vizes matricákat (water decal) is. Én a nyomdalemezeik közül választottam ötöt (ND-101, ND-102, ND-105, ND-106, ND-107), ma ezeket fogom nektek bemutatni. :)

Mindezek mellett kaptam egy ajándékra jogosító kuponkódot is, melynek értelmében rendelés esetén ha ezt beírjátok a megjegyzés rovatba, 2-5 dollár értékben kaptok ajándék terméket a rendelésetek mellé. :) A kód pedig: Do2016

A márka ezen felül rendelkezik még Instagram fiókkal is, itt @nicolediary2016 néven találhatóak meg.

***

Not long ago a new brand, Nicole Diary contacted me, asking if I would like to review their products, and of course I said yes. The brand is actually a seller, they sell their products on their Amazon and Aliexpress pages; shipping is free. You can also find them by searching Nicole Diary on these sites. Besides the usual nail art stuff, they sell Nicole Diary brand stamping plates (ND plates) and ND water decals as well. My pick were 5 of  their ND stamping plates (ND-101, ND-102, ND-105, ND-106, ND-107), and today's review will be about them.

I also got a gift coupon code from them, which means if you type it in your order note, you can get a $2-$5 value product as a gift. The code is: Do2016

As far as social media goes, Nicole Diary has an Instagram profile, which is @nicolediary2016.

2016. június 8., szerda

ILNP – Honor Roll


Nem is tudom, mit írjak ehhez a lakkhoz, ugyanis a vele kapcsolatos érzéseimet sok-sok csillogó-szív szemű emoji meg sok-sok szívecske fejezhetné ki, de no, azért ennél többet illene róla írnom... :D Csodagyönyörűhiperszép (tudom, nincs ilyen szó) KÉK (avagy a kedvenc színem), holografikus (azaz imádom), ráadásul Ultra Holographic kollekciós, avagy duplán-triplán-sokszorosan holo, árnyékban, napfényben, mindenütt, mindenhogy. ILNP - Honor Roll. 2 réteges szépség. <3 És igen, más, mint a Zoya - Dream. ;) (Rita összehasonlítása itt.)

I can hardly express my feelings without herart-eyed emojis and a lot of hearts, but I will try. This is an absolutely gorgeous BLUE (aka my fave color) holographic (instant love...) polish that is from the Ultra Holographic collection so it is extremely holo, in daylight, in shade, everywhere. 2 coats of ILNP - Honor Roll. <3 And no, it is not the same as Zoya - Dream, trust me. ;) (Check out Rita's comparison picture here.)

2016. június 7., kedd

Pet'la Plate Kalo neon gradient stamping + tutorial video


PR sample

A jó idő eljövetelével engem is elért a késztetés, hogy élénkebb színeket fessek a körmömre. Így aztán kapóra jött a Moyra Coral kollekciója, tele neon lakkokkal... :D Ennél a nail art-nál van videó is, hogy hogyan készült, így kicsit egyszerűbb szerintem. :)

With the warm weather I kinda feel like putting on vibrant colors on my nails. So, when Moyra came out with their Coral collection (full of neon polishes) I was over the moon, it is safe to say... :D I have a full video tutorial for this nail art, so it's easier to show you.

Pet'la Plate Oorie


PR sample

Áttúrtam a körmös mappáimat, és rátaláltam néhány, a blogra még nem publikált manikűrré, szóval most ezek vannak terítéken... :) Ez kissé karácsonyiasra sikeredett, pedig nem volt célom. A Pet'la Plate Oorie lemezzel nyomdáztam. :)

I was searching in my nail art folder and found some unpublished nail art, so that's what will be out in these days. ;) For this one, it turned out a bit Christmas-y - though unintentionally. This time I stamped with Pet'la Plate Oorie stamping plate.

2016. június 6., hétfő

Blue-pink gradient + stamping // Pet'la Plate Flake No More


PR sample

Nem is tudom, hogy mióta van piszkozatban ez a bejegyzés, mindenesetre ma kikerül, végre. Egy kissé tavaszias manikűr ez, kék-pink átmenet, Pet'la Plate Flake No More lemezzel és BPS crystal clear jelly nyomdázóval nyomdázva.

I don't even know how long this post have been in the draft folder, but finally it is out on the blog. This is a slightly spring-themed manicure, with a pink to blue sponge gradient and white stamping with Pet'la Plate Flake No More stamping plate (and BPS crystal clear jelly stamper).

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...